Azt kérték egyel lejjebb kommentben, hogy írjak a PEN-ről. Nos, ez értelmes és összeszedett formában nem fog megtörténni. Alapból teljesen szürreálissá tette a hetet, hogy a három és fél órás alvás előtt még a silent diszkóban üvöltöttünk, utána pedig már egy erdőben, botanikus kertben, vagy valami hasonló helyen voltam a diákrektor-csapatokkal. Csütörtökön például három órát barangoltunk konkrétan az erdőben, miközben rémisztő kurváktól féltünk és néha az is megfordult a fejünkben, hogy a csapatverseny feladatait kiötlő emberek mind pszichopaták. De erről már írtam, itt: Szemelvények a PEN-es túlélő túra megkerült, sáros naplójából

Amúgy a PEN olyan volt, mint amilyennek lennie kell. Az emberek sokan voltak; a lányok nagyon szépek voltak és nem értjük, hogy egész évben miért bújkálnak; a diákrektor-csapatok részegek voltak; a silent diszkóban dirty electróra csapatva lehetett kispált hallgató tarisznyás lányokkal rázni, ami mondjuk nem feltétlen előny, de egy bizonyos fokig mindenképp vicces… azon a bizonyos fokon túl pedig egy cséplőgépről kezdesz el ábrándozni (amúgy Harci Andor kollega szerint nálunk volt a jó segg per négyzetméter arány a legizmosabb); az embereknek továbbra sincs zenei ízlésük (a PEN programjának kihirdetése után mindenki azt kérdezgette, hogy miért nincs kvimbi, ezek után már meg sem lepődtem azon, hogy az Esclin Syndo, pláne a Realistic Crew fellépésén milyen gyászosan kevesen voltak, de még DJ Krushra sem telt meg teljesen a sátor).

Mint kiderült, minimált tólni szintetikus drogok nélkül elég gáz dolog, a fellépő kártyáért pedig elismerőbb pillantásokat kap az ember fia, mint a sajtósért. A képzeletbeli ízlésrendőrség gyakran elsírta volna magát, de ez már nem zavart azután, hogy a legkedvencebb trip-hop számomnál odajött egy bájos lányzó megkérdezni, hogy ezmiez. A beketaminozott kafferbivalyok a benzinkútnál tovább nem jöttek és a szemközti szórakozóhely ablakán sem szaladt át idén senki (nem úgy, mint tavaly).

Ha szeretnétek tudni, milyen volt a PEN, nézzétek meg a partyzoo vagy a bama hetvenmillió partifotóját, a pécsistopon Andor kollega beszámolóit és nagyjából képben lesztek. Tőlem DJ Krushról várhattok anyagot. Remélhetőleg a kutlbogra is, de ha oda nem, a pécsibölcsészbe mindenképp mert különben megvernek a Dávidék. Nemám. dehogynem.

Ennyi, írjatok inkább ti. Nektek milyen volt a PEN?

Elkerülhetetlennek tűnt ez az esemény. Nagyjából öt év kellett hozzá, hogy újra partik szervezésén és azokon zenélésen foglalatoskodjak. Némi nosztalgiával gondolok vissza a tragikus halált halt Deface sorozatra, ami a csömör és kiábrándultság mellett annyi jóval szolgált, hogy a Pécsett valaha látott legmenőbb plakátokat gyártotta le nekem Scham, akit azóta is rendszeresen zargatok. Nézzetek csak itt jobb felül a lángoló szemű unikornisra.

Most pedig itt a Space Inhalerz, ami ugyanaz, mint régen, csak teljesen máshogy. A cél továbbra is Pécs zenei életének feldobása, ám szerencsére most olyan emberek vesznek körül, akik nálam jóval kifinomultabb eszközökkel operálnak. És  légkalapács helyett már nekem is a “lassú víz partot mos” a mantrám. És ezt akár jellemfejlődésnek is vehetjük, de már nincs kevesebb az ingerem arra, hogy teljesen elmebeteg és befogadhatatlan zenékkel sokkoljam az embereket. 126 bpm-en szép az élet, belet rezgető basszusok ölelésében.

Lényeg a lényeg, boci – chromeshelter – SerJoe – meg én, azon pörgünk, hogy Pécs legmenőbb partijait szállítsuk nektek. Ennek eredménye volt a múlt csütörtöki from Berlin to Bristol, a Kinóban, teltházzal, Berlin Calling vetítéssel, mélyen lüktető négynegyedekkel, gázkürttel és mocsári wobblerekkel. Hajnalban pedig csillogó szemekkel.

Drága hű nézőim, akik a teljesen abbamaradt frissítés ellenére is fel-fel jártok ide (a google analytics azt mondja, vagytok jópáran, én pedig hiszek neki)(és nem, nem csak az rss-t eszi mindenki), tudjátok be ennek, hogy hanyagollak titeket. Bár nem ez az oka. Nézzetek el a microsite-unkra, rajongjatok facebookon, sőt, lessétek a Mymusicon a rólunk szóló bejegyzést. És gyertek el a következő from Berlin to Bristol buliba, április 13-án. Nektek is jó lesz, meg nekünk is jó lesz, ha nektek jó lesz.

Space Inhalerz honlap / facebook

Ezzel a bejegyzéssel köszöntöttem volna az új évtizedet és foglaltam volna össze a régit, de valahogy elmaradt. Azóta pedig csak gyűlik bele az anyag (pfujj) így eljött az ideje, hogy szabadjára engedjem (dupla pfujj).  Ezzel a bejegyzéssel szeretnék szobrot állítani mindazoknak, akik azon fáradoznak, hogy leássanak a kultúra legaljáig, ahol a mondanivaló elveszti a komplexitását, a tartalom pedig kimerül annyiban, hogy “egy vödörnyi ondót a nyakadba“. A tovább után egy kis merengés vár arról, hogy a múlt évtized a morális értékeket miként dobta a budiba két véres tampon és egy lukas gumi mellé. (tovább…)

Oizys egy remek linkkel lepett meg ma reggel, ami jobban feldobott, mint az első kávém. Mint megtudtam, a Láthatatlan Rózsaszín Unikornis vígan legelészik valahol. Eredetileg azért alkották, hogy a különböző vallásos teremtményekben hívőket kifigurázzák, ám azóta az őt megteremtő internetes fórumból kiszabadult és az ateisták nem-hivatalos szimbólumává vált.

“Invisible Pink Unicorns are beings of great spiritual power. We know this because they are capable of being invisible and pink at the same time. Like all religions, the Faith of the Invisible Pink Unicorns is based upon both logic and faith. We have faith that they are pink; we logically know that they are invisible because we can’t see them.“  – Steve Eley

Ugyanúgy, ahogy az összes többi istenét sem, a Láthatatlan Rózsaszín Unikornis létezését sem tudjuk bebizonyítani, ám ez nem tarthat minket vissza attól, hogy nem-létezésének pontos tulajdonságairól (pl. a színéről, neméről, súlyáról) hosszas vitákat folytassunk. Eközben ő szent patáival a vallási fanatikusokat tiporja.

Minden bizonnyal ez megmagyarázza, hogy a Planet Unicorn unikornisai miért rendelkeznek különleges erőkkel. Egyértelmű, hogy a Láthatatlan Rózsaszín Unikornis leszármazottai. Másszatok fel a honlapra, nézzétek meg a hívők csodaszép tetoválásait, majd rendeljetek Láthatatlan Rózsaszín Unikornisos kulcstartót és bögrét. Nekem.

Invisible Pink Unicorn holnap / wikipedia

Haladó geekként ritkán tudnak hírek megdöbbenteni, pláne, ha politikával kapcsolatosak, ez viszont a maga abszurditásában annyira bámulatos, hogy először, amikor Tams átlinkelte, el sem akartam hinni.

Az történt, hogy az ausztrálok a felnőtteknek szánt filmekben és publikációkban betiltották a kis mellek mutatását, mondván erősítik az emberekben a pedofil hajlamokat. Bezony, ha kis mellű milfre vered, pedofil leszel. Az már csak hab a tortán, hogy a női ejakuláció mutatását is betiltották, nagyjából azzal indokolva, hogy undi. A hír bővebben itt.

Egyszerűen zseniális. A cenzorok örülhetnek, hiszen a “nagy kannák mindenütt” projekt jól működik, a magazinokban annak rendje és módja szerint megnőttek a mellméretek. Utórezgésként pedig el fogják érni, hogy a feministák azért szólaljanak fel, hogy igenis mutogassák azokat a kicsi ciciket a médiumokban, ami ilyen mértékű hülyeség nélkül nehezen lenne elképzelhető.

Ez a hadművelet olyan, mintha valamelyik sosem bemutatott Monty Python epizódból nyúlták volna, ami láttán az ember nem tud mást mondani, mint hogy duplavétéef. Mondjuk, nem csodálom, hogy furcsák az ausztrálok, biztos így próbálják feldolgozni, hogy olyan bizarr állatok között kell élniük, mint a kenguruk.

A hátterem repülője vígan száll bele a félig áttetsző időjárás-előrejelző gadgetem záporába, én pedig az Ubuntu megjelenések időpontját visszanézve, némi fejszámolás után rádöbbenek: “te jó ég, majd’ öt évnyi linuxozás után váltottam vissza nemrég windowsra“. Mert nincs mese, a Windows 7 jó. Tényleg. Bármennyire is fáj, ahogy egy időhurkon keresztül a három évvel ezelőtti énem nyakoncsap e mondat leírása miatt. A Microsoft felkötötte a gatyát és behozta a lemaradását egy olyan operációs rendszer létrehozásával, ami szép is, használható is és stabil is. Mindeközben a stabilnak mondott linux disztrók egyre kevésbé azok, a felhasználói élmény pedig kamionsofőrök tiszteletét kiváltó káromkodásokat eredményez. A kedves tovább kattintó geekeket egy rövid, ámde annál szubjektívebb áttekintés várja az elmúlt öt évről, és azt is elmondom, mit kellene csinálni, hogy még szebb legyen a világ. (tovább…)

Viszonylag sokat beszélek a Creative Commonsról, ám eddig sohasem írtam róla egy rendes összefoglalót. Nos, az újabb koffein túladagolásom most sem vezetett el idáig. Még szerencse, hogy a JogIQ tegnapi bejegyzése levette e terhet a vállamról.

A lényeg, a JogIQ-ról idézve: “A Creative Commons licenc alkalmazásával például könnyedén és különösebb jogi jártasság nélkül is engedélyezheted az alkotásod többszörözését, átdolgozását vagy feldolgozását, meghatározhatod, hogy hogyan terjeszthetik alkotásodat és/vagy hogyan kereshetnek pénzt belőle.”

Bővebb információért olvassátok el az egész bejegyzést!

És, hogy kedvet kapjatok, íme egy kis színes-szagos linközön azokról a CC alatt megjelent dolgokról, amikről korábban írtam.

Zene:
The Jamendo Experiment, Professor Kliq

Könyv:
Mennyek Kapui, Little Brother, Geek Mafia

animáció:
combo, Big Buck Bunny

Augusztus rég volt már, úgyhogy épp itt az ideje egy újabb emlékeztetőnek. Aki kellő vizuális ingerek híján van, az nézzen el a tumbleremre, ahova feldobálom azokat a képeket, amiken megakad a szemem. Polipok, japánok, brakelő nagyik, ilyesmi.

deadheadiary @ tumblr
deadheadiary @ networked blogs

Ma korán kellett kelnem és még tömegközlekedtem is. De hát, azt mondják, sanyarú helyzetekben a legkreatívabb az ember. Rájöttem, hogy ha egy magára valamit is adó mesevilágban élnénk, akkor a fogtündérek és a pezsgő buborékjaiban élő kalapácsos tündérek mellett reggeli tündéreink is lennének. Ők olyan teremtmények lennének, melyek majdneméppenhogy 18 éves lányok alakját felvéve ébredéskor megjelennének egy gyors aktus erejéig, majd az esemény után közölnék “az én munkám itt végetért” és kámforrá válnának.

Továbbá: a pécsi vásárban nem lelhető Gameboy. Ennek okán a Braincrack HQ vécéjében sem. Ha ki tudsz minket segíteni, kérlek írj.

NEHOGY IDE VIZELJ! RAKD EL A FARKAD! RAKD MÁR EL!! Ekkor az alsógatyában, az éjszaka közepén a szobánkban termett figura már legalább annyira meglepetten nézett, mint mi. MENJ KI AZ AJTÓN! MENJ MÁR KI! Majd kiment, gondosan becsukta maga mögött az ajtót és elkezdett a folyosóra vizelni, éonokon keresztül. Mi pedig visszaszenderedtünk a véget nem érő csobogásra.