Lévén, hogy már hetek óta nincs frissülés errefele, linkelek nektek egy bejegyzést a pécsibölcsészről. Bár már itt is volt szó a Kalóz Pártról, de most egy fokkal kevésbé blogosan összeszedtem, hogy mit kell tudni róluk.
“Általában a politikai pártok egy összetett csomaggal próbálják a választókat megnyerni. Ezen csomagok ki szoktak térni az élet legfőbb területeire, az oktatástól a gazdaságig. Az adott mezőnyben furcsának tűnhet egy olyan párt, mely céljai a szerzői jogok reformjánál kezdődnek, ám ennél nem is mutatnak tovább. Az elkövetkezendőkben mesélek a svédországi Kalóz Párt létrejöttének okairól, a mögötte álló főbb elvekről és arról, hogy mindez hogyan jelenik meg Magyarországon.“
Ezzel a bejegyzéssel köszöntöttem volna az új évtizedet és foglaltam volna össze a régit, de valahogy elmaradt. Azóta pedig csak gyűlik bele az anyag (pfujj) így eljött az ideje, hogy szabadjára engedjem (dupla pfujj). Ezzel a bejegyzéssel szeretnék szobrot állítani mindazoknak, akik azon fáradoznak, hogy leássanak a kultúra legaljáig, ahol a mondanivaló elveszti a komplexitását, a tartalom pedig kimerül annyiban, hogy “egy vödörnyi ondót a nyakadba“. A tovább után egy kis merengés vár arról, hogy a múlt évtized a morális értékeket miként dobta a budiba két véres tampon és egy lukas gumi mellé. (tovább…)
Bár eddig szigorúan politikamentes volt a blog, de ezt most kivételesen megtöröm, mivel a svéd Kalóz Párt tegnap este történelmet írt azzal, hogy egy széket kapott az Európai Parlamentben. Miért nagy dolog ez? Egyrészt azért, mert csak 2006-ban alakultak, és mindössze három év elég volt ahhoz, hogy ezt elérjék, ami önmagában figyelemre méltó. Másrészt ez az első politikai párt, aminek a programját olvasva azt látom, hogy engem érintő kérdésekkel foglalkozik, korrekt, és hezitálás nélkül támogatnám őket. Célkitűzésüket az “ingyen letöltést mindenkinek” jelmondattal szokták összefoglalni, de ez túl pejoratív ahhoz, hogy komment nélkül hagyjam. Céljuk a szerzői jogi törvények reformja, valamint a magánéletünk védelme. Céljuk, hogy a tudás szabadon áramolhasson, és bárki bárhol hozzáférhessen a kultúrához anélkül, hogy bűnözővé válna.
A továbbra kattintva egy kis összefoglalót találtok a Kalóz Párt történetéről, célkitűzéseiről és a mostani siker értékeléséről. Nomeg, persze a témát minimálisan hazai kontextusba helyezem, a magam szokásos, szubjektív módján. De hát ez egy blog, mégis mit vártok? Vigyázat, a bejegyzés hosszú, viszont remélem érdekes.
Bár a címben a linux júzereket szólítom meg, de spoilerként elárulom: az általam két legjobbnak ítélt cucc windows alatt is fut, szóval a nem-pingvin-pártiak is olvassanak tovább nyugodtan. Az ok, amiért új program után néztem az volt, hogy a korábban jól bevált twitterfox plugin már nem bírt el a rengeteg beérkező csirippel. Azzal a szándékkal kezdtem el használni a twittert, hogy a cimbijeimmel közölni tudjam, mikor jövök a vécéről és milyen volt. Ám azóta itthon is felkapott lett, és a beömlő tweet-áradat már valami komolyabbat kíván. Bár szokás szerint csapongok, de a három program, amiről főleg szó lesz, az a Choqok (megoldásokat várom, hogy hogyan kell kiejteni), csak linuxra, valamint az Adobe Airen dübörgő, tehát multiplatformos, Tweetdeck és Twhirl. Katt beljebb.
Csak úgy hemzsegnek a különböző twitterre épülő dolgok. Már távolról látszik, hogy közülük egy csomó minimális szolgáltatást kínálva csak azért van, hogy lefölözze a twitter hirtelen népszerűségéből adódó nagy látogatószámot (ej, kicsit fáradt vagyok, van ennek a mondatnak értelme?), ám a sok szemét között akad pár érdekesnek tűnő ötlet is.
Ilyen a twitter comedy club. Június nyolcadikán, angol idő szerint este nyolckor egy kis twitteres humorest veszi kezdetét. Kilenc “fellépő” fog vicces üzeneteivel szórakoztatni minket. Mi pedig bekiabálhatunk, és remélhetőleg reagálni is fognak ránk. Igazán kíváncsi vagyok, hogy 140 karakterekből mit fognak a minket szórakoztatni hivatottak kihozni, és hogy milyen visszhangja lesz mindennek.
Mindenesetre, ha jövő hétfő este otthon tespedtek, kövessétek. Remélem fun lesz.
Már épp elég ideje járkálnak a föld jótevői szabadlábon, békét és reményt terjesztve. Itt az ideje tenni ellenük valamit! A R.O.A.C.H. egy szervezet, mely az őrült zseniket és anti-hősöket tömöríti össze, hogy együtt teremtsenek káoszt és vonják uralmuk alá a társadalmat. – sátáni kacaj ide – Bomlott elméjű szupergonosz vagy, aki nem talál segítő társakat a még gonoszabb, a világ meghódítására irányzott terveihez? Itt segítségre lelhetsz, legyen szó akár háttérinformációk szerzéséről, akár a fagyiskocsinak álcázott titkos járgányod sofőrének kiválasztásáról, vagy akár a megfelelő elmemanipuláló biofegyverek receptjéről. – újabb sátáni kacaj – Legyél a világ megrontója, még ma!
Failotron kollega dünnyögött, hogy nem talált még a neten sehol kuki-a-kukiban pornót. Szerencsére Tams tegnap este felvilágosított, hogy más is szomorú emiatt. Íme a CollegeHumorról egy kis dal, mely erről szól.
Készülőben a G. I. Joe film, ugye, és jópáran félünk, hogy gyermekkorunk egy újabb darabkáját cibálja be hálivúd egy kivilágítatlan sikátorban a kuka mögé. Ám eközben a Hasbro felkérte Warren Ellist, hogy készítsen egy egy óra hosszú minirajzfilmsorozatot, amiről azt hiszem mindent elmond, ahogy a Topless Robotnál nyilatkoztak felőle: “G.I. Joe: Resolute is like Warren Ellis made tender, passionate love to our childhoods, and he had an enormous dick“. És nagyjából tényleg. Bár akadtak jelenetek, ahol húztam a szám, de alapvetően jól szórakoztam az egy óra alatt.
Warrennek korábban nem volt semmi köze az akciófigurákhoz, így nem okozott neki különösebb gondot, hogy egy rakat karaktert csak úgy kinyírjon, sőt, kb a harmadik percre már egész Moszkvát is felrobbantotta. A cuccot amúgy először a neten mutatták be, és a héten kezdték az Adult Swimen vetíteni, de ez minket sajnos nem érint. Ami viszont igen, hogy az egész fenn van a jútúbon. Az első részt be is hegesztem nektek:
G.I. Joe: Resolute – episode 1/11
Összesen 11 rész van, a többire keressetek rá magatoknak. Itt pedig Warren nyári blogbejegyzésést olvashatjátok a rajzfilm készítéséről, ami közepesen informatív, ám nagyon vicces. (:
update #1: na, tessék, nem is kell keresgélnetek, mások megtették helyettetek. katt ide, a csokorba gyűjtött linkekért
Szerencsére újra és újra rádöbbenek, hogy mennyire zseniális dolog az internet. VividFluxury twitter üzenetének hála már tudom, hogy van egy kis zug a neten, ami csak és kizárólag szivárvány-hányásnak van szentelve. Animgifek, csodás paintben rajzolt képek, néhány kartonból kivágott installáció, néha úgy, hogy szivárványok hánynak szivárványt, néha meg mások. Csodálatos. rainbowpuke.com. Mert bizony az unikornisok is szivárványt hánynak.