A hátterem repülője vígan száll bele a félig áttetsző időjárás-előrejelző gadgetem záporába, én pedig az Ubuntu megjelenések időpontját visszanézve, némi fejszámolás után rádöbbenek: “te jó ég, majd’ öt évnyi linuxozás után váltottam vissza nemrég windowsra“. Mert nincs mese, a Windows 7 jó. Tényleg. Bármennyire is fáj, ahogy egy időhurkon keresztül a három évvel ezelőtti énem nyakoncsap e mondat leírása miatt. A Microsoft felkötötte a gatyát és behozta a lemaradását egy olyan operációs rendszer létrehozásával, ami szép is, használható is és stabil is. Mindeközben a stabilnak mondott linux disztrók egyre kevésbé azok, a felhasználói élmény pedig kamionsofőrök tiszteletét kiváltó káromkodásokat eredményez. A kedves tovább kattintó geekeket egy rövid, ámde annál szubjektívebb áttekintés várja az elmúlt öt évről, és azt is elmondom, mit kellene csinálni, hogy még szebb legyen a világ. (tovább…)
Mivel a “japán csajok” keresőszavakra még mindig nem dobja ki az új braincracket a google, cselekednem kell. És pont kapóra jön, hogy Damage volt olyan kedves és az ünnepekre való tekintettel összeállította 2009 kedvenc cosplay-babáinak 10-es listáját. Ő az egyik:
A svéd Kalóz Párt európai parlamentbe jutásakor írtam már arról, hogy mi az a Kalóz Párt és arról is, hogy alakulóban van a magyarországi verziója. A nyári kezdeményezés érdeklődés hiányában elmaradt, ám a Lehet Más a Politika pár napja egyszercsak a kalózpárt.org formájában adott nekünk egy szép, wordpress motorral ellátott blogbejegyzést a világmegváltó terveikről. Erről az itcafénál olvashattok egy írást, melynek konklúziója, hogy ez így nem menő. Én most az itcafés bejegyzés utolsó bekezdésén morfondírozok egy kicsit, mert ez szerintem sem menő. Amennyire szép a célkitűzés, annyira félrevezető a név, hiszen az eredeti kalóz párt egyik legalapvetőbb elvét nem követi.
A svéd minta szerint a kalóz párt azáltal tud valamit is elérni, hogy koalícióra lép az egyik nagy párttal, biztosítja őket a szavazatáról, ami által a nagy párt biztos többséget tud szerezni. A nagy párt örül a többségének és ezért cserébe a kalóz párt célkitűzéseit magáénak vallja. A kalóz pártnak pedig teljesen tökmindegy, hogy melyik pártról van szó addig, amíg ők lehetővé teszik, hogy elérjék a céljukat.
Ezzel szemben nálunk a kalóz párt elköteleződik az LMP mellett. Idézem: “a kalozpart.org nem politikai párt, célkitűzéseit a Lehet Más a Politika (LMP) párt képviseli a magyar politikai színtéren, cserében a kalozpart.org az LMP-re szavaz.” Egy kalóz párt, mely nem politikai párt kb. annyira hangzik komolyan, mint egy hajó nélküli kalózkapitány.
A kalozpart.org az LMP kis része, mely nevében és célkitűzéseiben ugyan az eredeti kalóz pártra hajaz, de annak egy alapvető filozófiáját nem hordozza magában. Próbálok jóhiszemű lenni és feltételezni, hogy az LMP mindent meg fog tenni céljainak elérése érdekében, és ez nem csupán egy marketingfogás, de ettől függetlenül ez a kalóz pár nem az a kalóz párt, amire az egyéb európai minták alapján gondolnánk. Az igazi kalóz párt se nem jobbos, se nem balos, alapvetően egy politikai párt mellett sem köteleződik el és nem érdekli semmi más, csak a saját dolga. A kalóz párt ezáltal kerülhet alku pozícióba és ezáltal vehető komolyan. A mi kalóz pártunk viszont egy kis párt sok célkitűzésének az egyike.
Az LMP az európai parlamenti választáson 2.6%-ot ért el. A kalóz pártunk kalózsága veszik el abban a pillanatban, amikor egy politikai párt mellett elköteleződik. Pláne, ha az ilyen kis szavazóbázissal rendelkezik. Tehát, ami a felszínen kalóz pártnak tűnik, az valójában csak a mézesmadzag. Persze, ettől a célkitűzés szép marad, de minden igyekezetem ellenére sem tudok nem szkeptikus maradni és nem tudom azt hinni, hogy lesz olyan párt Magyarországon, mely tényleg másképp intézi a dolgait.
Az sokmindent elárul a Google Wave-ről, hogy egy külön oldalt hoztak létre “easier to understand than wave” néven, aminek a szavazásából kiderül nagyjából csak a nőket nehezebb megérteni, mint a Google legújabb, világmegváltó valamijét. Pedig az internet mindent elkövet, hogy elmagyarázza nekünk, miről is van szó. Ha informálódni szeretnétek, olvassátok el a LifeHacker vagy az Ars Technica cikkét, nézzétek meg az alábbi videót, aztán jön az én véleményem.
What is Google Wave?
Bő egy órát nyomkodtam a Wavet, és a híresztelések ellenére nem volt olyan pont, ahol felötlött volna bennem, hogy a képrenyőre kellene maszturbálnom. A Google Wave ötvözi az azonnali üzenetváltás és a netes fórumok hátrányait. Az ötlet jó, de a használhatóság nem igazán akar összejönni. A dizájn rengeteg fölösleges helyet foglal el, így az üzenetváltás nem praktikus. Nagyjából olyan érzésem van, mintha egy irc-s csetpartit msn-en szeretnék lebonyolítani: hamar elvesztem a fonalat, mert nem látom át a beszélgetést a nem megfelelő helykihasználás miatt. Merthogy, bár valós időben látom, hogy mit gépelnek épp a többiek, ami a gyors üzenetváltást hivatott ösztönözni, de csak 6-7 üzenetet fér el a képernyőn, ami roppant kevés, plusz tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ha egy bizonyos hozzászólásra reagálsz, akkor az nem a beszélgetés legaljára fog kerülni, hanem oda, ahol a hozzászólás épp volt. Ami átlátható és kényelmes, ha végiggörgeted a tegnap esti beszélgetést, viszont agyrém, ha épp öten vagytok egy wave-ben és ide-oda kell tekergetni, hogy észrevedd, hol van az új megjegyzés.
Magyarán, jelen esetben jó oka van annak, hogy a nagyközönség előtt nem debütált még a dolog, csak a fejlesztők körében (meg azok között, akik tudtak maguknak meghívót könyörögni, ehe). Ahhoz, hogy tömegek rákattanjanak, jóval intuitívebbre és használhatóbbra kell faragni az oldalt; ha pedig nem kezdi el mindenki használni, akkor csak még egy teher lesz a milliónyi program és weboldal közül, amire figyelni kell, jelenleg viszont nem vagyok meggyőzve afelől, hogy ez nekem jó lesz. De ezeket a parákat minden bizonnyal a fejlesztők is észrevették úgyhogy nincs kétségem afelől, hogy orvosolva lesznek előbb-utóbb.
Ma korán kellett kelnem és még tömegközlekedtem is. De hát, azt mondják, sanyarú helyzetekben a legkreatívabb az ember. Rájöttem, hogy ha egy magára valamit is adó mesevilágban élnénk, akkor a fogtündérek és a pezsgő buborékjaiban élő kalapácsos tündérek mellett reggeli tündéreink is lennének. Ők olyan teremtmények lennének, melyek majdneméppenhogy 18 éves lányok alakját felvéve ébredéskor megjelennének egy gyors aktus erejéig, majd az esemény után közölnék “az én munkám itt végetért” és kámforrá válnának.
Továbbá: a pécsi vásárban nem lelhető Gameboy. Ennek okán a Braincrack HQ vécéjében sem. Ha ki tudsz minket segíteni, kérlek írj.
Közepesen érdektelen hír, ám mégis zúgolódást keltett a neten, hogy Lily Allen butaságokat beszél a szerzői jogokról és a csúnya gonosz kalózokról (vagy csak én nem tudom, hogy ki az a Lily Allen?). Viszont az alábbi videó… hogyan mondjuk azt magyarul, hogy just made my day? Egyszerre bájosan humoros és tenyérbemászóan pofátlan, ahogy Lily Allen egyik számának dallamára mondja meg a magáét.
Dan Bull – Dear Lily
Dan Bull egyébként, amennyire a myspace oldalából lejött, egy brit hip hop artist. Külön pirospont neki, amiért ő maga adott az albumára letöltési linket, meg is lesz jól hallgatva.
#update: hm, az első három számot hallván azt hiszem inkább a nyílt levele által fog bekerülni a köztudatba és nem az albuma miatt.
Egy úriember pár vödörnyi vezető festék segítségével egy emberekből álló szintetizátort hozott létre, ami minket természetesen csak azért érdekel, mert egész konkrétan 15 bekent bikinimodellről van szó. Na jó, nem csak azért, de nélkülük nem nézné meg senki se a jútúbot, ezt mindenki tudja.
Amúgy ez a vezető festék marha jó móka, alig várok valami olyasmi installációt, ahol a fények is szerepet játszanak. Modern táncművészet, szevasz, adj nekem tartalmat. A linkeket dobáljátok a kommentekbe (;
Nos, az a helyzet, hogy a Goldenblog Twitter versenyének top30-as mezőnyébe kerültem, amiért előszöris hálás köszönetem a kedves zsűrinek. Bár ez a top30-ba kerülés már bőven elég mosolyogni valóval szolgál nekem, de a nyereményeket elnézve jó lenne valami helyezést is elérni. No, nem azért, mert ennyire tellhetetlen vagyok, hanem azért, mert a második helyezett pálinka csomagot, míg a harmadik egy rakat sört kap.
Tehát a lényeg, ha pécsi vagy, dobj rám egy szavazatot, aztán egy csiripécs keretében együtt jól elfogyasztjuk a nyereményem. A gyengébbek kedvéért: igen, ingyen pia van épp kilátásban. A szavazási forma a következő:
Azt hiszem kicsit érzékenyebben érint a Duke Nukem Forever sorsa, mint az átlag geekeket, bár biztos jópáran éreznek úgy iránta, mint én. A továbbra kattintva egy, a kelleténél hosszabbra sikerült, általános iskolára visszaemlékezős, nosztalgiázós, kicsit talán csöpögős, masszívan sóhajtozós bejegyzést olvashattok arról, hogy miért nem szabad a 3D Realmsnek abbahagyni a fejlesztést és kiadni a játékot. (tovább…)
Hátha nem olvas mindenki kockablogot, megemlítem itt is. Szóval, a kockablogon fel lett vetve ötletként a Magyar Kalóz Párt megalakítása. Egyelőre semmi konkrét, csak tervezgetés. Akit érdekel, kattintson át.