Genaro De Sia Coppola képei. Nem hiszem, hogy túl kellene ragoznom a dolgot ahhoz, hogy kattintsatok.

(via flylyf)

Ezzel a bejegyzéssel köszöntöttem volna az új évtizedet és foglaltam volna össze a régit, de valahogy elmaradt. Azóta pedig csak gyűlik bele az anyag (pfujj) így eljött az ideje, hogy szabadjára engedjem (dupla pfujj).  Ezzel a bejegyzéssel szeretnék szobrot állítani mindazoknak, akik azon fáradoznak, hogy leássanak a kultúra legaljáig, ahol a mondanivaló elveszti a komplexitását, a tartalom pedig kimerül annyiban, hogy “egy vödörnyi ondót a nyakadba“. A tovább után egy kis merengés vár arról, hogy a múlt évtized a morális értékeket miként dobta a budiba két véres tampon és egy lukas gumi mellé.

Már csak úgy lehet valami újat alkotni, ha mindent apró elemeire szedünk, majd egy aspektust a végletekig fokozunk. Annyira, amennyire előttünk még senki sem tette. Hiszen neked mindig lehet egyel több fültágítód az arcodban, a magára valamit is adó bpm 450-nél kezdődik és mindig van egy magasabb pont, ahonnan egy ejtőernyővel kiugorhatsz, maximum egy jetpack is kell, hogy visszalődd magad a Föld gravitációs vonzásába. Ami egy természetes folyamat. El kell jutni minden út végére, meg kell találni az összes Lego darabkát és szét kell mindet szedni, hogy utána egy új értékrendszer szerint lehessen máshogy felépíteni őket. Csak hát, ennek akadnak mellékhatásai.

A tavalyi évet a Bukkake Udon Songgal nyitottam és ezután töretlenül folytattam küldetésem, hogy percről percre neonban villódzó szeméttel bombázott agyam ingerküszöbe a repülni nem tudó angyalok lakhelye fölé emelkedjen és elérjem a nirvánát, ahol már semmi sem tud meglepni. Köszönöm szépen, jól haladok. Viszonylag magabiztosan jelentem ki, hogy 2009 mélypontja az a videó volt, melyen egy női ruhába öltözött férfi megerőszakol egy levágott disznófejet (inkább nem is linkelem). De megtanultam, mi az a dokkolás (csak erős idegzetűek kattintsanak), és láttam Marilyn Mansont a színpadon, lélegeztetőgépen. Tehát, összességében 2009 egész jó év volt.

A netes animációk terén a Wanky Shit Demon az, aminek sikerült a gödör legaljára érnie. Bár kétségtelen, hogy a legnagyobb hatást a Family Guynak sikerült elérnie, amikor főműsoridőben lóspermát etettek egy babával. 179997 darab mérges szülő ragadott billentyűzetet, hogy elektronikusan háborodjon fel. Nagy hurrá a morális pániknak, amikor már nincs szükség a kohéziós erőre és a lamantinok által összerakott történetvezetés legújabb, teljesen illogikus fordulatát úgy éljük meg, mintha két lábujjunk közé lőttünk volna egy fiolányit a World of Warcraftos klánok boss-harcai által termelt, virtuális endorfinból. Ami nagy dózisban biztos jobb, mint a heroin. Különben miért WoW-ozna bárki?

Mágikus unikornis majonéz.

Amit Seth Green (a Family Guynak és a Robot Chickennek, valamint minden idők egyik legelborultabb rajzfilmjének, a Drawn Togethernek is írója) a rajzfilmjeiben csinál, azt Warren Ellis írásban. A mogorvaságával idollá vált képregényíró Crooked Little Vein c. regénye nagyjából arra volt jó, hogy egy kifejezést véssen a digitális történelembe, ez pedig a “Godzilla Bukkake“. Ezt emelte egy újabb szintre a Bukkake Brawl, aminek minden karakteréből árad a kor esszenciája. Adott egy regény, amit Twitteren írnak, így minden mondat maximum 140 karakteres és mindezt Facebookon teszi a szerző közzé.

“Mei is an indentured brawler, a Jizzabel. When her younger sister is murdered by a midget man-god with a 20 foot long cock, she’ll fight through blood, semen and sharks to try and exact a revenge.“

Igazából még csak a történet elején járunk (a meglevő 11 fejezet mintegy 20 oldalt tesz ki) és nem is kell hanyattesni tőle, viszont az első fél oldalt megéri elolvasni. Ez a múlt évtized lényege, hogy minden egyes, 140 karakteres mondat sokkoljon, hogy az adrenalinban fuldokló agyad minden maradék jóérzéstől megszabaduljon, hogy minden korábbi koncepciót elmosson a bukkake-cunami és fehér tiszta lappal induljunk újra.

Gallons of semen.

A kérdés már csak az, hogy a szellemi épségünk lebontása után megkezdjük e az újjáépítést, mielőtt a technika segítségével életre kelnek a cyberpunk regények és testmodifikációk és implantok segítségével tömegesen nekiállnak az emberek kipróbálni, hogy a test ténylegesen mennyire szedhető szét, illetve hogy mi az, amivel a korábban már említett ingerküszöböt meg lehet ugrani. Bár, a választ úgyis tudjuk.

Tehát, roppant izgatottan várom az új évtizedet és az azt követőt. Várom, hogy én legyek az, aki konzervatív nézeteket vall, miközben genetikailag növesztett genitáliával rendelkező törpék rohangálnak mindenütt, talicskákban keringetőszivattyúkat húzva maguk után, amíg egy olyan műszívre gyűjtenek, ami bírja az extra terhelést. Biztos vicces lesz.

Ezek után nincs mit tenni, a lehető leghamarabb legalulra kell érni, hogy utána elkezdhessünk mászni. Meséljetek, nektek mi volt az, ami a legdurvábban kiütötte a biztosítékot?

Felszórtam a lejátszólistám egy részét 8tracksre, így kaptok egy kicsit morcos, ám mégis kellemesen bólogatós válogatást. Rajta két szám a pár bejegyzéssel lejjebb ajánlott, Fabric által megjelentetett Elevator Music lemezről, egy az új Four Tetről, amit mindenki imád, de akad még szám Dominik Eulbergtől is, amire mint tegnap este megtudtam, marha hangulatos a városban sétálgatni. De akad még 2562, Extrawelt… ah, olvassátok el a tracklistet. De előbb kattintsatok a play gombra.

Tracklist:
1. Closer Music – Closer Dancer || 2. Dominik Eulberg – Die Alpenstrandläufer von Spie || 3. James Holden – Lump || 4. Mimosa – The Unseen || 5. 2562 – Techno Dread || 6. Extrawelt – Must Attack || 7. Skinnz – Ukraine ||8. Efdemin – Acid Bells (Martyn’s Dark Mix) ||9. Hackman – Piston in your Pocket || 10. Four Tet – Love Cry ||11. Dominik Eulberg – Sansula (oder der letzte Grund)

Korábban:
Trippin at 6 AM on the Moon || Less than 6 in the Morning || Begging for Berlin to Call Again || Spanking the Basement Killer || Waiting for the Basement Killer || … until the winter ends || Like them Big Beats || The Horrid Wobble Monster from Planet Dubstep || Ain’t No Heaven for the Wicked ||  Psychedelic Headstomp || it’s cold, but trip-hop will warm you up || Broken Dawn || Boci-Szabi Rotálós Megamix || Grinning at your Heart Again || Dirt, Rust and Dust || Lil’ bit o’ Irish Punk || Post-Rock for a Sunday Evening || Broken Nights

Oizys egy remek linkkel lepett meg ma reggel, ami jobban feldobott, mint az első kávém. Mint megtudtam, a Láthatatlan Rózsaszín Unikornis vígan legelészik valahol. Eredetileg azért alkották, hogy a különböző vallásos teremtményekben hívőket kifigurázzák, ám azóta az őt megteremtő internetes fórumból kiszabadult és az ateisták nem-hivatalos szimbólumává vált.

“Invisible Pink Unicorns are beings of great spiritual power. We know this because they are capable of being invisible and pink at the same time. Like all religions, the Faith of the Invisible Pink Unicorns is based upon both logic and faith. We have faith that they are pink; we logically know that they are invisible because we can’t see them.“  – Steve Eley

Ugyanúgy, ahogy az összes többi istenét sem, a Láthatatlan Rózsaszín Unikornis létezését sem tudjuk bebizonyítani, ám ez nem tarthat minket vissza attól, hogy nem-létezésének pontos tulajdonságairól (pl. a színéről, neméről, súlyáról) hosszas vitákat folytassunk. Eközben ő szent patáival a vallási fanatikusokat tiporja.

Minden bizonnyal ez megmagyarázza, hogy a Planet Unicorn unikornisai miért rendelkeznek különleges erőkkel. Egyértelmű, hogy a Láthatatlan Rózsaszín Unikornis leszármazottai. Másszatok fel a honlapra, nézzétek meg a hívők csodaszép tetoválásait, majd rendeljetek Láthatatlan Rózsaszín Unikornisos kulcstartót és bögrét. Nekem.

Invisible Pink Unicorn holnap / wikipedia

Az történt, hogy az ausztrálok a felnőtteknek szánt filmekben és publikációkban betiltották a kis mellek mutatását, mondván erősítik az emberekben a pedofil hajlamokat. Bezony, ha kis mellű milfre vered, pedofil leszel. Az már csak hab a tortán, hogy a női ejakuláció mutatását is betiltották, nagyjából azzal indokolva, hogy undi. A hír bővebben itt.

Egyszerűen zseniális. A cenzorok örülhetnek, hiszen a “nagy kannák mindenütt” projekt jól működik, a magazinokban annak rendje és módja szerint megnőttek a mellméretek. Utórezgésként pedig el fogják érni, hogy a feministák azért szólaljanak fel, hogy igenis mutogassák azokat a kicsi ciciket a médiumokban, ami ilyen mértékű hülyeség nélkül nehezen lenne elképzelhető.

Ez a hadművelet olyan, mintha valamelyik sosem bemutatott Monty Python epizódból nyúlták volna, ami láttán az ember nem tud mást mondani, mint hogy duplavétéef. Mondjuk, nem csodálom, hogy furcsák az ausztrálok, biztos így próbálják feldolgozni, hogy olyan bizarr állatok között kell élniük, mint a kenguruk.

“Smart may have the brains but stupid has the balls”, ahogy a Diesel 2010-es tavaszi/nyári kollekciójának egyik szlogenje mondja. Hiszen mit neked egy tigris, ha Diesel farmer van rajtad?! Alant pedig a kedvenceim a bájosan infantilis plakátözönből. Kattintsatok át a Fubizra, ahol a többit is csekkolhatjátok.

Tracklist:
1. Kromestar – Galactic War || 2. Heyoka – Sonidas De La Cabeza || 3. Broken Haze – Rebuild (Machinedrum remix) || 4. Ital Tek – Mako || 5. Clark – Totem Crackerjack || 6. Fuck Buttons – Space Mountain || 7. Candlestickmaker – Unclog || 8. Darbye – Bloop || 9. edIT – Ants || 10. Boxcutter – Glyphic || 11. D Bridge – Mr. Malcontent || 12. Burial & Four Tet – Moth || 13. edIT – Mildew

Korábban:
Less than 6 in the Morning || Begging for Berlin to Call Again || Spanking the Basement Killer || Waiting for the Basement Killer || … until the winter ends || Like them Big Beats || The Horrid Wobble Monster from Planet Dubstep || Ain’t No Heaven for the Wicked ||  Psychedelic Headstomp || it’s cold, but trip-hop will warm you up || Broken Dawn || Boci-Szabi Rotálós Megamix || Grinning at your Heart Again || Dirt, Rust and Dust || Lil’ bit o’ Irish Punk || Post-Rock for a Sunday Evening || Broken Nights

Hajnalban, egyedül, az üres utcán bandukolsz hazafele. Az implantod pirosan villog a homlokodban nehezményezve, hogy lemerülőfélben vagy, ám ez nem zavar. A deres utca felett keveredik a köd és a füst, te pedig rakod az egyik lábad a másik után, miközben a kis tér fái mögött feltűnő panelerdő ablakainál számolod, hánynál kapcsolt fel a villany és kik azok, akik hetedszerre is megnyomták a “szundi” gombot. A füledben pedig az új King Midas Sound  lemez szól, Burial és edIT. Az elmúlt éjszaka emlékei nagyjából annyira töredezettek, mint az alattad ropogó fűszálak, amik a térkövek közül valahogy kifúrták magukat, csak hogy a fagyban letapossák őket. De legalább kellemes a reggel.

Ugrás előre négy órát, Gringow új podcastet szállított a Kultblogra. Hogy a kedvcsinálót idézzem: “A milliomodik nap is úgy kezdődött, mint a többi. Sol monumentális, barakkokra emlékeztető lakóparkjának ajtaján kilépve önkéntelenül mélyet szívott a szmoggal átitatott, fagyos levegőből, aminek ipari jellegét csak a ködön átjutó napsugarak törték meg. A tömött villamosra való feljutás után azonban különös jelenségre lett figyelmes. A híd alatti folyam jégtáblái egyre halványabban tükrözték a napsugarakat, míg nem eltüntették azokat, előidézvén a teljes sötétséget reggel 9 órakor. Hatására ledermedt az örökmozgó tömeg, és az ilyenkor elvárható mobiltelefon-kamerák is a zsebekben maradtak, csak egyre hangosabb vészkiáltásokat lehetett elcsípni. Sol viszont élvezte a váratlan napfogyatkozás okozta helyzetet, amint végre egy lépéssel hátrébb vonulhatott tudatában, és passzív szemlélőként nézhette végig azt az őszinteséget, ami már úgy érezte, végleg kiveszett az életéből.“

Less Than Zero Podcast @ Kultblog

A továbbra kattintva a tracklistek várnak.Trippin at 5 AM tracklist by deadhead:
1. king midas sound – blue || 2. king midas sound – darlin’ || 3. Burial – Broken Home || 4. Kromestar – Medievil Warrior || 5. edIT – situps pullups || 6. pantyraid – get the money || 7. yppah – bobbie joe wilson || 8. fuck pony – orgasm on the dancefloor saturday night || 9. edIT – ashtray || 10. kode9 – 9 samurai

Less Than Zero tracklist by gringow:
1. dbridge – wonder where || 2. sabre – one man jettison || 3. asc – focus inwards ||4. consequence – flashes || 5. rockwell – underpass || 6. asc/consequence – from a distance || 7. alix perez – 1984 || 8. instra:mental – photograph || 9. data – the enemy within || 10. asc – porcelain || 11. dkay/dbridge – nothing is true

8tracks.com-os mixek a Braincracken
Kultblog Podcastek

Az Ubunturól egy kicsit

Mielőtt elkezdtek trollkodni a linuxok létjogosultsága körül: egy átlagos számítógépről van szó, ami átlagos dolgokra van használva. Írás, olvasás, képek, videók, zene, nagyjából ennyi. Erre kell egy rendszer, ami stabil, jó programok vannak hozzá és szép. Ha csak ezeket a szempontokat nézzük, a Windows XP roppant erős riválisa volt egy Ubuntu. Majd, miközben a Microsoft megbukott a Vistával, a felhasználói élmény mind Gnome és KDE alatt csodásan emelkedett. Megjelent a Beryl és vele együtt a 3D, forgatható desktop, áttetsző felületekkel, kocsonyaként remegő ablakokkal és mivel a grafikus kártyát használta minderre a processzor helyett, még a szerényebb gépeken is működött mindez. Ó, azok voltak a szép idők.

Csakhogy. Linuxon a két legkiforrottabb kezelőfelület a Gnome és a KDE. A Gnome nagyjából egy szépen feleffektelt Windows XP szintjén rekedt azóta is és nem történt igazán jelentős előrelépés. Hiába funkcionálisabbak a programjai egy fokkal, ám esztétikailag mégsem nyújt valami kiemelkedő élményt, hogy finom legyek. Lehet, hogy ez a programozóknak nem fontos, de amikor az ubuntu mottója az, hogy “linux for human beings” és a cél pedig, hogy mindenki számára kedvezővé tegyenek egy oprendszert, akkor a dizájnerekre ugyanannyira hallgatni kell, mint a programozókra. Mondanom sem kell ezek után, talán fél évnyi megszakítás kivételével végig KDE-párti voltam.

A KDE háza táján viszont nagy váltás történt. A felhasználói élmény újabb lépcsőfokára léptek amikor a jól bejáratot 3-as verziót 4-esre cserélték. A KDE-t imádtam, a programjai egyszerűen remekek voltak… többnyire. A zenelejátszójához fogható Windows alatt például egyszerűen nincs. Nem győzöm hangsúlyozni, az új verzió kiforratlanságai ellenére az Amarok a legjobb zenelejátszó program. Viszont ez az összélményt nem menti meg. Ugyanis a KDE 4 még mindig kiforratlan, pedig három nap híján két éve jelent meg a 4.0-s verzió. És a megjelentetett csomagok drasztikusan romló minősége sem segít a helyzeten. Elveszett az a biztonságérzés, hogy ha kattintok, a program elindul és működni is fog rendesen. Erről bővebben a “miért okoz a legtöbb embernek csalódást a Linux” c. bejegyzésemben többet olvashattok.

Tehát az idő során felőrlődött az a három érv, ami a linux mellett szólt: vagy nem szép, vagy nem  stabil, miközben a programok húzó fícsörjeit a windows alatt futó társaik is implementálták.

Egy kicsit a Windows 7-ről

Windowsra visszatérve egy halom olyan apróság fogadott, amikről nem is hittem volna, hogy ennyire meg fogják emelni a komfortérzetem. Gondolok itt arra, hogy a Nokia telefonom magától szinkronizál kontaktokat, eseményeket. Linux alatt a sleep funkció mindig fura dolgokat eredményezett, ám itt működik rendesen és hasonlók. Bár vannak idegesítő hülyeségek – például olyat nem tudok beállítani alapból, hogy a kurzor alatt levő dolgokat görgessem, miközben a fókuszt nem veszem el a másik ablaktól, vagy nem tudok a filekezelőben egy kattintással navigálni – de összességében kényelmesebben megvagyok.

Óh, és a tálca és a gyorsindító egybevonását imádom. Valamint az előre gyártott témákat. Sosem hittem volna, hogy egy Microsoft operációs rendszer hátterei között találok olyanokat, amik humorosak, jól néznek ki és teljesen szürreálisak.

Mi az, amiben a Linux még mindig jobb?

A csomagkezelő. Szerintem zseniális, hogy minden program telepítése, törlése, frissítése egy helyen történik. Egyrészt, ha a hivatalos tárolókat használom csak, garantált, hogy nem fogok valami vírusos vackot a gépre telepíteni, másrészt nem egyesével kell a programokat frissíteni, ami marha kényelmes. Nem értem, hogy a Microsoft miért nem csinált még egy hasonló programkezelőt. Egy vásárlási funkcióval egybekötve hatalmasat kaszálhatna.

A második pedig, hogy egy frissen telepített linux-szal már mindent tudok csinálni. Adott a böngésző, szövegszerkesztő, zenelejátszó, míg egy szűz Windowst még jócskán kell kalapálni ahhoz, hogy lehessen is vele valamit kezdeni. Arról nem is beszélve, hogy a frissen telepített Windows 7 kb háromszor akkora, mint a programokkal telerakott Ubuntum.

Nomeg valaki írjon már egy rendes zenelejátszót! Legyenek beleépítve webes fícsörök (last.fm, wikipedia), kezelje okosan a playlisteket ám mégis legyen átlátható, kicsi és szép. Már az Amarok fejlesztői egyszer megoldották, innentől nem hiszem el, hogy olyan rettentő nehéz lenne összehozni.

Mi az, amitől a Linuxok kedvezők lehetnének egy átlagfelhasználónak?

Szerintem a fő probléma abban áll, hogy az amúgyis kevés számú fejlesztő össze-vissza dolgozik. Huszonhatmillió disztróval pepecselnek, aminek a háromnegyede a háttér színében és két alapértelmezetten telepített programban különbözik egymástól. Ez viszont a hatékonyság rovására megy és mint, ahogy az ábra mutatja, hátráltatja a fejlődést. Meg kellene szavazni egy irányvonalat, majd amellett kellene haladni.

Direkt olyan dolgokról írtam csak, amik a felhasználói élmény szempontjából fontosak. Az első reakció a programozókkal való beszélgetés során, az esztétikai élmény emlegetésekor az szokott lenni, hogy menjek már anyámba, ez nem egy olyan dolog, amit a “fontos, hogy mihamarabb meg legyen oldva” listára kellene tenni. Pedig népszerű linux disztrók célja, hogy mindenki számára megfelelő operációs rendszert gyártsanak. Magyarán, most már nem programozók írnak programozóknak cuccokat, hanem az egyszeri halandók kiszolgálása is szempont. Ám a valóság nem azt mutatja, hogy a prioritásokat is ennek megfelelően újrarendezték volna.

A másik lényegi szempont a programok kompatibilitása lenne. A KDE4 fejlesztése elején cross-platformosnak szánták az egészet, ám ez azóta elfelejtődött. Pedig a nyílt forráskódú programok külön-külön komoly konkurenciái lehetnének a mostani felhozatalnak. Igen, Amarok fejlesztői, harmadszor is rátok célzok.

Végszó?

A Windows kezelőfelülete jó ideig a Mac OS és a Gnome/KDE mögött kullogott, ám a kullogás közben a fejlesztők jól megfigyelték a többiek botlásait. Valamint, a Microsoft Office is mellettük játszik, ami a nyílt forráskódú vetélytársát, az OpenOfficet kezelhetőség szempontjából egyszerűen megalázza, tehát a végszó az, hogy a Microsoft igazán vagányat alkotott.

Persze, ez a kérdés jóval-jóval összetettebb, de szándékosan nem megyek mélyebbre. A “linux for human being” mottóval az Ubuntu belépett azok közé, akik tömegterméket szeretnének gyártani, itt pedig arra megy ki a játék, hogy a felhasználó buksiját hány kattintásonként símogatják meg és, hogy kellőképp csillog e a kijelző. A japán csajok pedig egyértelműen segítenek.

fabric presents Elevator Music: Vol. 1 from Fabric London on Vimeo.

Az ötlet az, hogy a dubstep különböző formáit bemutassák. Legyen az grime-os, legyenek techno beütései vagy épp funky seggrázós témái, a dubstep egy olyan műfaj, ami minden elemet meg tud emészteni, hogy a különféle másodlagos funkciói mellett kielégítse azt az elemi ösztönünket, mely egyre durvább mélysávok után sóvárog.

A megjelenéshez peidg parti is dukál. Íme Untold húsz perces kis ízelítő mixe abból, ami ma este várható. Bírnám, ha valaki Londonba teleportálna, de amíg ez nem történik meg, bökjetek a play gombra és sóhajtozzatok velem.

Untold – Elevator Music Mix for Sinden on KISS FM by fabric

Linkek: Fabric / Elevator Music Vol 1.