deadhead - április 27. 13:35

Azt kérték egyel lejjebb kommentben, hogy írjak a PEN-ről. Nos, ez értelmes és összeszedett formában nem fog megtörténni. Alapból teljesen szürreálissá tette a hetet, hogy a három és fél órás alvás előtt még a silent diszkóban üvöltöttünk, utána pedig már egy erdőben, botanikus kertben, vagy valami hasonló helyen voltam a diákrektor-csapatokkal. Csütörtökön például három órát barangoltunk konkrétan az erdőben, miközben rémisztő kurváktól féltünk és néha az is megfordult a fejünkben, hogy a csapatverseny feladatait kiötlő emberek mind pszichopaták. De erről már írtam, itt: Szemelvények a PEN-es túlélő túra megkerült, sáros naplójából

Amúgy a PEN olyan volt, mint amilyennek lennie kell. Az emberek sokan voltak; a lányok nagyon szépek voltak és nem értjük, hogy egész évben miért bújkálnak; a diákrektor-csapatok részegek voltak; a silent diszkóban dirty electróra csapatva lehetett kispált hallgató tarisznyás lányokkal rázni, ami mondjuk nem feltétlen előny, de egy bizonyos fokig mindenképp vicces… azon a bizonyos fokon túl pedig egy cséplőgépről kezdesz el ábrándozni (amúgy Harci Andor kollega szerint nálunk volt a jó segg per négyzetméter arány a legizmosabb); az embereknek továbbra sincs zenei ízlésük (a PEN programjának kihirdetése után mindenki azt kérdezgette, hogy miért nincs kvimbi, ezek után már meg sem lepődtem azon, hogy az Esclin Syndo, pláne a Realistic Crew fellépésén milyen gyászosan kevesen voltak, de még DJ Krushra sem telt meg teljesen a sátor).

Mint kiderült, minimált tólni szintetikus drogok nélkül elég gáz dolog, a fellépő kártyáért pedig elismerőbb pillantásokat kap az ember fia, mint a sajtósért. A képzeletbeli ízlésrendőrség gyakran elsírta volna magát, de ez már nem zavart azután, hogy a legkedvencebb trip-hop számomnál odajött egy bájos lányzó megkérdezni, hogy ezmiez. A beketaminozott kafferbivalyok a benzinkútnál tovább nem jöttek és a szemközti szórakozóhely ablakán sem szaladt át idén senki (nem úgy, mint tavaly).

Ha szeretnétek tudni, milyen volt a PEN, nézzétek meg a partyzoo vagy a bama hetvenmillió partifotóját, a pécsistopon Andor kollega beszámolóit és nagyjából képben lesztek. Tőlem DJ Krushról várhattok anyagot. Remélhetőleg a kutlbogra is, de ha oda nem, a pécsibölcsészbe mindenképp mert különben megvernek a Dávidék. Nemám. dehogynem.

Ennyi, írjatok inkább ti. Nektek milyen volt a PEN?

rátevés volt. a helyszínek közül a silent disco channel 1 hozta a legegyenletesebb (magas) színvonalat a PEN-en (*puncspuncs* :D) ezt bizonyítja az is, hogy a másik csatornát általában sokkal többen hallgatták :) (*meh*)

koncertek: DJ Krush élmény volt, a Hangmás jó táncis volt, a Tesco Disco fun volt – máson meg talán nem is voltam, mert a fülest nem lehetett kivinni a teremből :D

én jól éreztem magamat. és bár kevés együttes érdekelt, nincs hiányérzetem, mert a hangulat és a szervezés színvonala, helyszín, kialakítás, design mind hozzátettek a feszt minőségéhez. jó 4 nap volt. amen.

scham - 2010.04.28. 22:54 - válasz


Kövesd a kommenteket rss-el
Saját képhez regisztrálj gravatar-on, és használd azt az e-mailt



K T