Nézem a Linux Foundation “We’re Linux” videókészítő verseny döntőseit, és kétségbe vagyok esve, mert egyszerűen gázak. Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy ha ezek a döntősek, milyen lehetett a többi. Íme az általam legjobbnak ítélt:
Linux pub
A továbbra kattintva pedig egy rövidnek szánt, ám hosszabbra sikeredett hangosan írásban gondolkodás arról, hogy miért nem jók a linux kampányok, és mik akadályozzák meg, hogy tömegek elviseljék a hónapokon át tartó átszokást azért, hogy linux userekké váljanak.
Első körben nem értem, hogy a Linux kampányok nagy része miért olyan, mint valami félresikerült Európai Uniós feel good hirdetés, ahol fogják a különböző színű emberek egymás kezét, és valami közösségről habognak. Az ezermillió különböző disztró és kezelőfelület már alapjáraton fejtörést okoz az egyszeri júzernek, és erre még rátesznek egy lapáttal azzal, hogy más emberekkel is rémisztgetik. Ahelyett, hogy a linux igazi előnyével, a csomagkezelővel, és ezáltal az ellenőrzött helyekről pofonegyszerűen beszerzett programokkal és a vírusmentességgel reklámoznának, jönnek ezzel a nyomorult “ó, itt aztán mindenki írhat programot és mindenkit szeretünk” baromsággal, ami a kutyát nem érdekel. Nem a közösség alapján választ magának az ember operációs rendszert, hanem az alapján, hogy kényelmesebb e neki, mint a többi.
Csak annyit kellene mondani, hogy “ha szerencséd van, a telepítés után nem kell a driverekkel baszkodni, és a szövegszerkesztőtől a böngészőig mindened lesz, aztán ha nem bántod a rendszert, akkor működni is fog“, mert ez az, ami egy átlagembernek kell. Legalábbis én ezért használom: mert ha kiismerted a lelkivilágát, egyszerűbb és kényelmesebb. Nem értem, hogy miért nem ezt próbálják az emberek tudtára adni. És nem akarom elhinni, hogy a fejesek közül bárki komolyan gondolja, hogy ezek a mostani kampányfogások érnek valamit.
A másik hülyeség pedig azt sugallni, hogy a telepítés után egy csettintésre minden könnyebb, jobb és pofonegyszerű lesz. Szerintem sokkal többre mennének, ha felkészítenék az embereket, hogy bizony az első pár hónapban szopni fognak, mert ha már számítanak rá, és még így is kipróbálják, akkor a harmadik napon talán nem fog elmenni a kedvük, amikor nem találnak valamit. Nincs mit szépíteni rajta, ezt is meg kell tanulni kezelni, és ezzel ugyanúgy bénázni fogunk, mint ahogy a legelején a vindózzal tettük. Ha ezt a tényt nem hangsúlyozzák, csak hamis elvárásokat keltenek, amiknek egyik disztró sem fog tudni jelen pillanatban megfelelni.
Lényeg a lényeg, úgyis csak azok fognak áttérni, akik hajlandóak érte szenvedni, így a kampányoknak őket kellene megcélozni hasznos és őszinte reklámokkal, ezeket a megragadhatatlan “legyél szabad” bullshit baromságokat pedig hagyják már a francba.
(megjegyzendő, hogy természetesen nem mindegyik disztró próbálja mindenkinek eladni magát, az előbbi mondandóm csak a “népszerűekre”, legfőképp az (k)ubuntura értendő)
u.i.: meg amúgyis, szép gondolat, hogy olyanra formázod a rendszered, amilyenre szeretnéd, mert hát nyílt a forráskód és csinálsz vele amit akarsz, de abszolút fölösleges ezzel reklámozni, mert aki olyan informatikai háttérrel rendelkezik, hogy ezt meg is tudja valósítani, az már amúgyis tud róla, aki pedig most hall róla először, az le lesz lombozva, amikor rájön, hogy fényévekre van attól, hogy unikornis alakúra tudja az ablakokat varázsolni
Kövesd a kommenteket
Saját képhez regisztrálj
[...] hogy ha kattintok, a program elindul és működni is fog rendesen. Erről bővebben a “miért okoz a legtöbb embernek csalódást a Linux” c. bejegyzésemben többet [...]
Braincrack - 2010.01.09. 21:12 -