Ez egy eléggé csökkent értelmi képességű bejegyzés. Először nézzétek meg a kacsás videót úgy ötször, majd bömböltessétek a két Marvin Suggs mixet. Az eredmény mínusz tíz intelligencia pont lesz. A még teljesebb hatás elérése érdekében igyatok hozzá red bullt vodkával, majd teli vigyorral fogadjátok a fél órán belül betoppanó, vörösödő fejű szomszéd nénit. Elvégre nyár van, vagy mifene.
Modeselektor rendszeres visszatérője a zenés-táncos válogatásaimnak. Bár a számaik abszolút nem keverés-barátak, mivel minden mástól teljesen elütő, pár nélkülien ortó basszusokat használnak, amik a zenéjüket annyira áthatják, hogy a legegyszerűbb, ha az ember egyszer elkezd Modeselektort játszani és aztán abba sem hagyja. És az általuk készített remixekről még nem is beszéltem. De most nem is fogok. Inkább mutatok két klipet, amik korábban még nem voltak itt. Zseniálisak, nézzétek őket. Ennyi.
Az előző bejegyzésre rákontrázok egy harmadik, űrben lebegős válogatással. Ideális helyszín lenne a hallgatásához a pécsi TV torony, ahol Boxcuttert hallottuk már játszani, miközben a rögtönzött holdbázisról lenézve elterült alattunk a világító város. A csak közepesen geek beállítottságúak is biztosan átérzik a helyzet romantikáját. Kár, hogy a Plan9-nak nem lesz folytatása. Mindenesetre itt egy új 8trackses mix, benne Clark, Boxcutter, Kromestar és még egy adag hasonló csilingelő, basszusorientált, főként idm móka, némi glitch, dubstep és zajos kísérleti elektronika felé kacsintgatással.
Tracklist: 1. Kromestar – Galactic War || 2. Heyoka – Sonidas De La Cabeza || 3. Broken Haze – Rebuild (Machinedrum remix) || 4. Ital Tek – Mako || 5. Clark – Totem Crackerjack || 6. Fuck Buttons – Space Mountain || 7. Candlestickmaker – Unclog || 8. Darbye – Bloop || 9. edIT – Ants || 10. Boxcutter – Glyphic || 11. D Bridge – Mr. Malcontent || 12. Burial & Four Tet – Moth || 13. edIT – Mildew
Hajnalban, egyedül, az üres utcán bandukolsz hazafele. Az implantod pirosan villog a homlokodban nehezményezve, hogy lemerülőfélben vagy, ám ez nem zavar. A deres utca felett keveredik a köd és a füst, te pedig rakod az egyik lábad a másik után, miközben a kis tér fái mögött feltűnő panelerdő ablakainál számolod, hánynál kapcsolt fel a villany és kik azok, akik hetedszerre is megnyomták a “szundi” gombot. A füledben pedig az új King Midas Sound lemez szól, Burial és edIT. Az elmúlt éjszaka emlékei nagyjából annyira töredezettek, mint az alattad ropogó fűszálak, amik a térkövek közül valahogy kifúrták magukat, csak hogy a fagyban letapossák őket. De legalább kellemes a reggel.
Ugrás előre négy órát, Gringow új podcastet szállított a Kultblogra. Hogy a kedvcsinálót idézzem: “A milliomodik nap is úgy kezdődött, mint a többi. Sol monumentális, barakkokra emlékeztető lakóparkjának ajtaján kilépve önkéntelenül mélyet szívott a szmoggal átitatott, fagyos levegőből, aminek ipari jellegét csak a ködön átjutó napsugarak törték meg. A tömött villamosra való feljutás után azonban különös jelenségre lett figyelmes. A híd alatti folyam jégtáblái egyre halványabban tükrözték a napsugarakat, míg nem eltüntették azokat, előidézvén a teljes sötétséget reggel 9 órakor. Hatására ledermedt az örökmozgó tömeg, és az ilyenkor elvárható mobiltelefon-kamerák is a zsebekben maradtak, csak egyre hangosabb vészkiáltásokat lehetett elcsípni. Sol viszont élvezte a váratlan napfogyatkozás okozta helyzetet, amint végre egy lépéssel hátrébb vonulhatott tudatában, és passzív szemlélőként nézhette végig azt az őszinteséget, ami már úgy érezte, végleg kiveszett az életéből.“
Újabb vasárnap, újabb válogatás. A múltkorihoz hasonlóan most is a basszusorientáltság a fő szempont, csak a körítés egy fokkal könnyedebb, mint ahogy azt a tagekből sejteni lehet.
Ha te is azon gondolkodsz, hogy milyen lemezek is jelentek meg idén, itt egy kis segítség; többek között ezekről is válogattam: Mochipet - Master P on Atari MixTape, Bassnectar - Cozza Frenzy, Clark - Totems Flare.
Tracklist: 1. Mochipet – A Milli Girls Standing in the Line for the Bathroom || 2. Bassnectar – Are You Ready || 3. Krafty Kuts & Tim Deluxe – Bass Phenomenon || 4. Kid606 – Get in the Way || 5. Bassnectar – Boombox || 6. Kraddy – Android Porn || 7. Mochipet – FreeBassing 18lbs of Dub with Marvin Gaye || 8. Milanese – Baby Blue remix feat. RQM & Oliver Grimball || 9. edIT – Battling Go-Go Yubari in Downtown L.A. || 10. Zomby – Spliff Dub (Rustie remix) || 11. Nalepa – Monday (The Glitch Mob remix) || 12. Clark – Growls Eden
Jön a vizsgaidőszak, úgyhogy lassan időszerű a jegyzeteinkből kioldott tintával aranylövést adni magunknak és élvezni, ahogy a basszusok berezgetik a vénánkból kiálló Parker tollbetétet. Ennek örömére pedig íme a legújabb válogatásom. Többnyire hip-hopos beütésű, rettenet mélysávokkal, de persze a közepéről nem hiányozhat egy kis dubstep hentelés. Meg breakcore-swing. Csak saját felelősségre és csak azoknak, akik szeretik az elborult elektronikus zenét.
Tracklist: 1.Black Chow – Purple Smoke || 2. The Bug – Poison Dart (feat. Warrior Queen) || 3. Boreta – Bubblin’ in the Cut ||4. Borgore – Guided Relaxation Dub || 5. Bar 9 – Midnight || 6. Igorrr – Brutal Swing || 7. Bar 9 – Murda Sound || 8. Milanese – Caramel Cognac || 9. Harmonic 313 – Dirtbox ||10. Modeselektor – The Dark Side of the Sun (feat. Puppetmastaz) ||11. The Bug – Skeng || 12. Milanese – The End (Off mix) || 13. Darkstar – Aidy’s Girl’s a Computer
Akinek ez bejött, másszon beljebb! A kattintáson túl egy halom hasonló jellegű mix vár rátok. (tovább…)