A PEN szervezői idén egy eddig elhanyagolt szubkultúra kegyeit célozták meg a Red Bull Partycsarnok létrehozásával. A két szintes hangár alsó részén a megszokott, hangosan dübörgő zenére rázhatjátok, az emeleten pedig a Space Inhalerz fog rendhagyó zenei élményt biztosítani, ugyanis minden nap este tíztől hajnalig mi fogjuk a Silent Disco füleseibe szolgáltatni a hallanivalót!
A csilles minimáltól a darkstep zúzdán keresztül a trip-hopig és a dubstep csillig minden napra valami mással készülünk nektek. Kattintsatok a továbbra a részletes leosztásért!(tovább…)
Volt már két hasonlóm, a Trippin at 5 AM és Trippin at 6 AM on the Moon. Most pedig itt az előfutáruk. Az elején dubstepes, vokálos, lassú súlyosságok, majd áttérünk a kicsit csilingelős, csillagokat nézős témákra. És most már nem 8tracksen, hanem mixcloudon. Kövessetek ott is. Ez nektek annyiban jó, hogy bele tudtok pörgetni a mixbe és szebb a behegesztett lejátszó.
Hogy magukról a számokról is legyen pár szó: Clubroot, Vex’d és Scuba is nagyjából hasonló, “olyan Burialos” nyomvonalon jött ki idén egy-egy lemezzel, az első kettőt erősen ajánlom, a harmadikat szódával. Jah, és idei az Autechre szám is, ha már itt tartunk. Gördüljetek oda az ablakhoz, nézzetek fel és képzeljétek azt, hogy negyedekkora a fényszennyezés és rendesen látjátok a csillagokat. Ha pedig olyan mázlisták vagytok, hogy a kilencedik környékén laktok, akkor bámuljátok a várost, miközben ezt hallgatjátok.
Elkerülhetetlennek tűnt ez az esemény. Nagyjából öt év kellett hozzá, hogy újra partik szervezésén és azokon zenélésen foglalatoskodjak. Némi nosztalgiával gondolok vissza a tragikus halált halt Deface sorozatra, ami a csömör és kiábrándultság mellett annyi jóval szolgált, hogy a Pécsett valaha látott legmenőbb plakátokat gyártotta le nekemScham, akit azóta is rendszeresen zargatok. Nézzetek csak itt jobb felül a lángoló szemű unikornisra.
Most pedig itt a Space Inhalerz, ami ugyanaz, mint régen, csak teljesen máshogy. A cél továbbra is Pécs zenei életének feldobása, ám szerencsére most olyan emberek vesznek körül, akik nálam jóval kifinomultabb eszközökkel operálnak. És légkalapács helyett már nekem is a “lassú víz partot mos” a mantrám. És ezt akár jellemfejlődésnek is vehetjük, de már nincs kevesebb az ingerem arra, hogy teljesen elmebeteg és befogadhatatlan zenékkel sokkoljam az embereket. 126 bpm-en szép az élet, belet rezgető basszusok ölelésében.
Lényeg a lényeg, boci – chromeshelter – SerJoe – meg én, azon pörgünk, hogy Pécs legmenőbb partijait szállítsuk nektek. Ennek eredménye volt a múlt csütörtöki from Berlin to Bristol, a Kinóban, teltházzal, Berlin Calling vetítéssel, mélyen lüktető négynegyedekkel, gázkürttel és mocsári wobblerekkel. Hajnalban pedig csillogó szemekkel.
Drága hű nézőim, akik a teljesen abbamaradt frissítés ellenére is fel-fel jártok ide (a google analytics azt mondja, vagytok jópáran, én pedig hiszek neki)(és nem, nem csak az rss-t eszi mindenki), tudjátok be ennek, hogy hanyagollak titeket. Bár nem ez az oka. Nézzetek el a microsite-unkra, rajongjatok facebookon, sőt, lessétek a Mymusicon a rólunk szóló bejegyzést. És gyertek el a következő from Berlin to Bristol buliba, április 13-án. Nektek is jó lesz, meg nekünk is jó lesz, ha nektek jó lesz.
Az előző bejegyzésre rákontrázok egy harmadik, űrben lebegős válogatással. Ideális helyszín lenne a hallgatásához a pécsi TV torony, ahol Boxcuttert hallottuk már játszani, miközben a rögtönzött holdbázisról lenézve elterült alattunk a világító város. A csak közepesen geek beállítottságúak is biztosan átérzik a helyzet romantikáját. Kár, hogy a Plan9-nak nem lesz folytatása. Mindenesetre itt egy új 8trackses mix, benne Clark, Boxcutter, Kromestar és még egy adag hasonló csilingelő, basszusorientált, főként idm móka, némi glitch, dubstep és zajos kísérleti elektronika felé kacsintgatással.
Tracklist: 1. Kromestar – Galactic War || 2. Heyoka – Sonidas De La Cabeza || 3. Broken Haze – Rebuild (Machinedrum remix) || 4. Ital Tek – Mako || 5. Clark – Totem Crackerjack || 6. Fuck Buttons – Space Mountain || 7. Candlestickmaker – Unclog || 8. Darbye – Bloop || 9. edIT – Ants || 10. Boxcutter – Glyphic || 11. D Bridge – Mr. Malcontent || 12. Burial & Four Tet – Moth || 13. edIT – Mildew
Chris Clark neve ismerősen cseng az imádnivaló bogaras videója óta. A legújabb albuma pedig az előző kettő legjobb tulajdonságait ötvözi. A Body Riddles kellemes idm, a Turning Dragon ezt a hajánál fogva a falba döngöli kemény techno beütéseivel, majd megkapjuk a Totems Flaret, ahol a zörelyes dallamok, magas csilingelések, instrumentális hangszerek és a kemény effektek csodás egységet alkotnak.
Clark mindenféle hangzással kísérletezget a 8-bites prüntyögésektől a robot-szerűre torzított űrvokálokig, valamint most először saját hangját is hallani a számokban. Néhol egész atmoszférikus, aztán hirtelen lecsap, hogy utána darabokra szedje a korábban felépített dallamot és ütemet. A Totems Flare végig változatos és tele van zsúfolva annyi részlettel, hogy sokadszori hallgatás után is tud újat mondani. Igaz, hangulat kell hozzá, és a megjelenésekor – júliusban - valószínűleg nem tetszett volna, de most télen, az egész napos sötétségben ülve remek hallgatnivaló.
Growls Garden / Totem Crackerjack
Ami a legjobb pedig, hogy nem hagyja magát a háttérben szólni. Ahelyett, hogy figyelni kellene rá, hogy észrevegyem az apró finomságait, nem bírok nem rá koncentrálni és harmadszorra is képes ugyanúgy magával ragadni. Részemről 10/9 pont neki.
Jön a vizsgaidőszak, úgyhogy lassan időszerű a jegyzeteinkből kioldott tintával aranylövést adni magunknak és élvezni, ahogy a basszusok berezgetik a vénánkból kiálló Parker tollbetétet. Ennek örömére pedig íme a legújabb válogatásom. Többnyire hip-hopos beütésű, rettenet mélysávokkal, de persze a közepéről nem hiányozhat egy kis dubstep hentelés. Meg breakcore-swing. Csak saját felelősségre és csak azoknak, akik szeretik az elborult elektronikus zenét.
Tracklist: 1.Black Chow – Purple Smoke || 2. The Bug – Poison Dart (feat. Warrior Queen) || 3. Boreta – Bubblin’ in the Cut ||4. Borgore – Guided Relaxation Dub || 5. Bar 9 – Midnight || 6. Igorrr – Brutal Swing || 7. Bar 9 – Murda Sound || 8. Milanese – Caramel Cognac || 9. Harmonic 313 – Dirtbox ||10. Modeselektor – The Dark Side of the Sun (feat. Puppetmastaz) ||11. The Bug – Skeng || 12. Milanese – The End (Off mix) || 13. Darkstar – Aidy’s Girl’s a Computer
Akinek ez bejött, másszon beljebb! A kattintáson túl egy halom hasonló jellegű mix vár rátok. (tovább…)
Épp azon gondolkoztam, hogy mi legyen a következő bejegyzés, amikor megláttam, hogy Nash kollega egy Tipper klipet linkelt. Dave Tipper zenéje nehezen kategorizálható, a trip hopos lazulástól az idm-en keresztül a keményebb elektronikus cuccokig mindenfélével kísérletezett, úgyhogy érdemes több albumába belehallgatni. A Wobble Factort és a Tip Hopot különösképp ajánlom. Általános jellemzőként talán annyi, hogy ő is szeret irgalmatlan basszusokkal operálni, ami nálam instant win. A Bit Hop videója pedig akár egy Aphex Twin számhoz is készülhetett volna. Csavarjátok fel a basszust és hallgassátok:
A Dream Sequence Crew igencsak belehúzott. A nyár végén elcibálták egy buli erejéig Candlestickmakert, ami már önmagában hatalmas jóság, a parti második felvonásával viszont jócskán tetézni fogják október 22-én.
A Broken Haze egy elképesztően magába rántó ez a zene. Sötét, néha industrialos dobokkal, szanaszét tördelt dallamokkal, ezermillió apró zajjal és prüntyögéssel. Minderre néha hegedű, néha rap betét, néha kis gitár és robothangok. Bámulatos, hogy ahányszor meghallgatom, ahányszor feljebb csavarom a hangerőt, annyiszor fedezek fel valami új hangot, új dallamot.
Broken Haze live
Az élő felvételtől pedig futkos a hideg a hátamon. Itthon hallgatva is hihetetlen hangulatos ez a zene, de élőben ezerszer jobb lehet. Tavaly áprilisban jött ki a Raid System c. albumuk, melynek a teaserét is csekkoljátok, mert szépen összefoglalja, ahogy ötvözik a spooky ambientes hangzást a már-már breakcore-ra hajazó samplertémákkal és a különböző instrumentális hangszerekkel. Jelentem, le van esve az állam.