Hatalmas nyári zombulásom közepette szükség van a megfelelő aláfestőzenére, ami visszaránt néha a valóságba és ellát annyi energiával, hogy ne csak tőmondatokra fussa. Nagyjából két mix pörgött az utóbbi napokban sokat. Az egyik Beatman & Ludmilla legújabbja, ami The Rules névre hallgat és hozza a tőlük megszokott színvonalat. Iszonyatosan húz, végig változatos és energikus, reggelente jobban felpörgök tőle, mint az első kávétól. A másik pedig kicsit morcosabb, a San Diego Dubstep legutóbbi podcastja, amit The P Man szállított. Kétszer majd’ negyven perc a cucc. Az első lágyabb, a második viszont hatalmas, rettentő gonosz basszusokkal, amiért a dubstepet imádom. Have fun!
Sajna a Volt miatt nem tudtam időben írni, de elseje óta elérhető és ingyen letölthető a Beat Dis új albuma, a Proof Positive. Az új lemezhez pedig új klip is jár. Egy szám alapján nem vonnék le messzemenő következtetéseket, így csak annyit mondok, hogy durva. Eddig sem volt az a heppi zene, de ennyire sötét számaik nem nagyon voltak, pláne nem ilyen videóval hozzá. Node többet majd, ha meghallgattam az egészet.
Beat Dis – Getting Nowhere
Valamint, az egyel korábbijuk, a Keep Still is lerántható, így aki nem ismerné, feltétlen csekkolja, mert remek.
Hátha nem olvas mindenki kockablogot, megemlítem itt is. Szóval, a kockablogon fel lett vetve ötletként a Magyar Kalóz Párt megalakítása. Egyelőre semmi konkrét, csak tervezgetés. Akit érdekel, kattintson át.
Érdemes néha elnézni a Tetrakotta blogra, pláne ha elvetemült elektronikus zenéket hallgatsz, mert igazi gyöngyszemekre lehet ott bukkanni. Mondjuk, hogy teljesen őszinte legyek, a Sonic Entropy új EP-je minden bizonnyal csak a kedvenc retardált unikornisaink szürreálisan bekevert hangja okozta endorfin-sokknak hála ugrotta át a átlag-dárembéz szintjét. Viszont egy buliban a tömeghisztéria kiváltására ez a három track tökéletesen alkalmas lehet. A zene nem túl elvetemült, de mégis izgalmas marad, és biztos leakadna mindenki, ha a tört ütemet hirtelen egy “you have to take the amulet to the banana king” vagy “ah they stole my friggin kidney” kijelentés szakítaná meg. [:
Freedom Eats The Soul néven fog megjelenni július 16-án az új Realistic Crew lemez. Ha ez önmagában nem lenne elég, megtoldom azzal, hogy a honlapjukról mp3 formátumban ingyenesen le lehet majd rántani. Na, csillog már a szemed?
A Mennyek Kapui Pánczél Gábor és Kömlődi Ferenc nyolc évvel ezelőtt megjelent munkája, mely végigvette az elektronikus zene alakulását. Nem koncentrált sem a mainstremre, sem az undergroundra, hanem kellő objektivitással mindarról beszélt, amik nagy hatással voltak az elektronikus zene fejlődésére.
Ajánlott olvasmány nem csak a zeneőrülteknek, de azoknak is, akik ki szeretnének igazodni a hetvenötmillió stílusmegnevezés között. Pláne azért, mert a digitális formának hála a mostani, Creative Commons licenc alatt megjelent, ingyenesen letölthető kiadásba bepakolták mindazt, ami korábban a nyomtatott könyvbe már nem fért bele.
A tartalomjegyzéket átfutva egy igen monstre anyagnak tűnik, a maga 932 oldalával, végig a netre mutató referenciákkal és a .pdf forma minden előnyével, az acidtól a trip hopig terjedő skálán a nagy külföldi nevek mellett magyar példákat is felhozva. Talán ez a legkomolyabb anyag, ami Magyarországon Creative Commons licenc alatt jött ki (de ha nem, javítsatok ki), szóval tessék csekkolni!
A Xenophobe of NeurotoxiN annyira alap eleme playlistjeimnek, hogy az új blogon is meg kell említenem. El tudsz képzelni Latinovits Zoltán által szavalt József Attila vagy Ady Endre verseket remek drum’n'bass-szel kísérve? Először a 2007-es (vagy az 2006 végén volt?) Explosion Fesztiválon (amit mostanában Hardcore Explosionnek hívnak) hallottam, és azóta is az egyik legmaradandóbb zenei élményem, amint a random hardcore hentelős teremből véletlenül betévedtem a másik színpadhoz: először csend, majd egy síron túli hang közölte velem, hogy “minden egész eltörött“, aztán hirtelen ledöngölt a drámenbéz. Ritkán adatik meg, hogy élő fellépéskor a zene ennyire letaglózzon. Szerencsétekre a honlapjáról leránthatjátok ti is egy rakat száma mellett az említett fellépés hanganyagát is.
Mantra Porno – Skip (Xenophobe Of NeurotoxiN Remix)
Amit pedig ide hegesztettem, az a Mantra Porno Skip c. számának feldolgozása, és kb a Braincrack HQ tavaszi himnusza. Annyit hallgattuk, hogy ki van kopva a helyén a vinyom, és szerintem már a szomszédok agyába is beleégett a dallam. Zseniális, gyönyörű, és nem lehet megállni, hogy ne bökj újra és újra a play gombra. Abszolút 10/10 pontos, tökéletesen eltalált remekség, hallgassátok.