ezen címkék közt tapicskolsz: "rock"

deadhead - november 29. 22:22

Valamiért azokról a zenékről sosem írok, amik nem csak hirtelen felindulásból tetszenek meg, hanem a playlistjeim rendszeres látogatói már hosszú idő óta, és amiket kb bármikor meghallgatok. No, ilyen a Puscifer is. A Toolból ismert Maynard James Keenan sideprojectje ez, és a nem-túl-durva industrialtól a trip-hopon keresztül a rockig terjedő skálán csapong kedve szerint, néhol teljesen elmebeteg dalszövegekkel és igazán egyedi hangulattal. Ha egy szóban kellene jellemezni, csak annyit mondanék, zseniális.


Puscifer – The Mission (M is for Milla mix)

2007-es a “V” is for Vagina című debütalbuma, amit egy évre rá követett a “V” is for Viagra c. remixalbum. És láss csodát, az albumot alapjáraton is imádtam, de a remixalbum is marha jó lett. Pedig igazán nehéz úgy összerakni egy remixalbumot, hogy a rajongók azt érezzék, hogy az eredeti számokhoz hozzáadtak valamit a remixek és nem elrontották azokat. Idén pedig újra hallattak magukról, a “C” is for (Please Insert Sophomoric Genitelia Reference Here) c. ep formájában, melyen szerepel három új/eddig ki nem adott dal és élő felvételek. Mondanom sem kell, ez az ep még zseniálisabb lett, mint a korábbi hanganyagok, pedig elég magasan volt a mérce. És akkor még meg sem említettem, hogy a fenti számnál Milla Jovovich énekel, vagy hogy az új ep egyik számában Trent Reznor is közreműködik. Hallgassátok kötelező jelleggel. (itt alul a jobboldali nem hivatalos videó)


Momma Sed / Indigo Children

deadhead - november 13. 13:53

Képzeljétek el magatokat a semmi közepén, széles vigyorral és egy revolverrel. Avagy, ha Guy Ritchie új filmet csinálna, ez lehetne a soundtrackje.

The Dead Pirates, ami volt már, mivel tök jó a klippjük; a Borderlands c. játék két legmenőbb száma, Cage the Elephant és Dj Champion jóvoltából (egyik, másik); egy kis Clutch, amíg dörzsöljük a kezünket a november végi koncertre várva; The Subways, ha már Guy Ritchiet emlegettem; Lunatic Calm, hogy az egyetlen jó számukról ne feledkezzünk meg; Professor Kliq, mert a prof érti a dolgát és egy Modest Mouse szám, aminek szintén menő klipje van.

Tracklist:
1. The Dead Pirates – Wood || 2. DJ Champion – No Heaven || 3. Cage the Elephant – Ain’t No Rest for the Wicked || 4. Clutch – The Mob Goes Wild || 5. The Subways – Rock ‘n’ Roll Queen || 6. Lunatic Calm – Leave You Far Behind || 7. Professor Kliq – Guns Blazin’ || 8. Modest Mouse – The Whale Song

Korábban:
Psychedelic Headstomp
it’s cold, but trip-hop will warm you up
Broken Dawn
Boci-Szabi Rotálós Megamix
Grinning at your Heart Again
Dirt, Rust and Dust
Lil’ bit o’ Irish Punk
Post-Rock for a Sunday Evening
Broken Nights

deadhead - augusztus 29. 11:37

Boci kolleginával a mozgáskultúra új mélységeit sikerült megismernünk a gólyatáborban. Hogy Bocit idézzem “olyat rotáltunk… muszáj volt, le kellett nyomni a tesiseket”. Most pedig közkinccsé teszem a kedvenc rotálós számainkat, melyeket a Szenes Klub méltán szeretett DJ-i kevertek a képünkbe esténként. Akad köztük női vokálos technó is, de kellemesen lüktetős house és gitáros hent is. Úgyhogy a koffein-érzékenyek nyomjanak egy Red Bullt, a többiek három vodka-Bombát és hajrá.

Hja, és hogy mi az a rotálás? Ha már te is rotálsz, tudni fogod. [;

Tracklist:
1. Eric Prydz vs. Floyd – Proper Education (club mix) || 2. Inna – Hot || 3. Laurent Wolf Vs. Big Ali & Dj Snake – No Stress ft. Eric Carter || 4. Cut & Run – Move It || 5. The Subways – Rock n Roll Queen || 6. Rammstein – Du Hast || 7. David Guetta – When Love Takes Over || 8. Kid Cudo – Day ‘n’ Nite

Korábban:
Grinning at you Heart Again
Dirt, Rust and Dust
Lil’ bit o’ Irish Punk
Post-Rock for a Sunday Evening
Broken Nights

deadhead - augusztus 14. 11:26

Alice Cooper, Iggy Pop, Moby, Henry Rollins egy véres vámpír komédiában? Hm. Amíg mindenki a Vampire’s Assistant trailerén kattog (ami szerintem egy nyálas csöpögés lesz menő vizuállal), van itt más vámpíros film is, amit várhatunk. A Suck egy híressé válni akaró rockbandát követ nyomon, akik végülis hatalmas rajongótáborra tesznek szert, miután a szopós szájú (és még ráadásul bögyös is) basszeros csajuk vámpírrá változik és megpróbálja a többieket is rávenni az élőholtságra.

Bár a trailerben akadnak szemráncolós jelenetek, de összességében így tippre egy szex-drog-rakenrollal felöntött, morbid vígjátékot várhatunk, ami a gagyi animációkkal és a letűnt rocksztárokkal talán a nosztalgia faktorra is rá fog kicsit játszani. Hangulatra a trailer simán ötös, nagyon remélem, hogy a film is ilyen lesz, a Braincrack HQ-ban masszív várás van.


Suck trailer

deadhead - július 30. 11:33

Meg szerettelek volna titeket örvendeztetni egy japán punk-rock csajbandával, de mint kiderült, a google ma nem a barátom. A Kintama Girls egy fikív banda, egy single-jük jelent meg a Detroit Metal City nevű manga filmadaptációjához (erről lesz majd szó később, csak még feldolgozás alatt áll), a Detarame Mothercom Cherryboy. A film amúgy nem egy nagy eresztés, behegesztettem nektek az egyetlen percet, amit érdemes belőle megnézni.


Kintama Girls – Detarame Mothercom Cherryboy
(az első perc az, ami érdekes)

anna_tsuchiya_an_an_sexGondolom nem meglepő, hogy a banda többi számára is kíváncsi lettem volna, ami nagyjából kizárólag az énekescsajszinak köszönhető. Mint kiderült, a számhoz készült egy rendes videó is, ám ezzel a szerencsém véget ért. Azt reméltem, hogy ő a japán Distillers, de közel sem. A hölgyemény Anna Tsuchiya, egy félig japán, félig orosz származású színésznő-modell-szövegíró-zenész és főállású tündérbogár. Ha neked is szimpi, bővebb információért, pár képért és hegesztett videóért kattogj át az Otaku Soundra.

deadhead - június 18. 13:15

Főként mcbess aranyosan bárgyún, rettentően szétcsúszott animációja miatt kapjátok ezt most ide. Koszos hegyi rock, halott kalózokal, vagy mifene. Tetoválásokkal, piával, drogokkal, csajokkal és sírokkal, ahogy azt kell. Vigyázzatok, mert ragadós, minél többször megnéznitek, annál jobban tetszeni fog (:


WOOD from mc bess on Vimeo.

deadhead - május 29. 10:16

Ma este a Kinoban francia dub-hip hop-rock móka lesz a Vent d’Etats jóvoltából. Menjetek el helyettem!


Vent d’états – Vent d’Est European Tour 2009 teaser

deadhead - május 26. 09:47

Egész elérzékenyültem. A két bejegyzéssel lejjebb levő játékból ismerős lehet a rajzolásmód és a zene is, ami nem véletlen. A látványért a BarfQuestion a felelős, a zenéért pedig Sulek. És, bár már rég elmúlt Valentin nap, de azért így utólag is megkapjátok ezt a kis zombis videócskát. Hát nem édes?! (:


ValentinesDay2009 by BarfQuestion

deadhead - május 11. 14:15

A Fact egy tipikus japán screamo banda. Viszont, ha hozzátesszük, hogy a Boom Boom Satellites készített nekik remixet, mindjárt izgalmassá válik a dolog. A Boom Boom Satellites az egyik kedvenc japán elektro-rock bandám, mely 2007-es Exposed c. albuma az év egyik legjobbja volt (szerintem). Most pedig a maszkos japánok kissé nyávogós, bármely más screamo számhoz képest semmi extrát fel nem mutató számából egy egész hangulatos, absztrakt táncos valamit sikerült kovácsolni. Bár kissé lassan kezdődik (főleg, ha nem a rövidített, hanem a rendes, 7 perces változatot nézed), ám az utolsó másfél percért mindenképp megér egy blogbejegyzést. A végére hirtelen besötétedik, hogy a fehér álarcos figuráink ördögökké váljanak, miközben a villogó fények között kapunk egy kis, igazán látványos, ordítós daráldát.


Fact – A Fact of Life (Boom Boom Satellites remix)

A továbbra kattintva pedig egy Boom Boom Satellites számot találtok, a Scatterin Monkey-t a The Dark Knight soundtrackjéről. Róluk egy fokkal több infóért katt a fentebb linkelt kultblogos bejegyzéshez. (tovább…)

deadhead - március 22. 12:41

Ideális hallgatnivaló vasárnap délutánra az Inspector Cluzo. Ők egy francia duó (akik fel fognak lépni a PEN-en), és roppant kellemes zenét csinálnak. Néha fanki, kicsit lötyögős, néha átváltanak headbangelni való kemény ütemekre, és végig tök mókásak. Megyünk majd rá bugizni jól.


The Inspector Cluzo – Fuck Bass Player

De hogy a pestiek is örülhessenek, április 24-én az EZ3kiellel fognak az A38-on fellépni. A továbbra kattintva vár rátok még egy szám, a Two Days. Az a kedvenc számom az albumról, csak hát ahhoz még nem készült rendes klip.

(tovább…)



K T