Cseperedünk-cseperedünk, két éves a Space Inhalerz! A születésnapi zsúr pedig idén sem maradhat el, melyet ráadásul egy, a szívünkhöz oly közel álló helyen tarthatunk: a megújult Urániában, április 20-án! Mi leszünk az elsők, akik elektronikus zenével mozgatják meg az új Uránia hangfalait és ennek már a gondolatára is elő szeretne bújni az elvetemültebbik énünk egy gonosz “muhaha” kíséretében.
A PécsiBölcsész duplaszáma, a maga 64 oldalán foglalkozik a legfontosabb közéleti témákkal, de persze a kulturális írások sem maradnak el, kiváltképp mivel egy extra gonzo rovattal is készültünk. Egyetem, kultúra, miegymás.
“Evolúciós pezsgőtabletta lett a mai zene kultúrából, olyan, mint az algák, a H1N1, a kékfoltos zebrasügér meg az afrodiziákum stacken huszonnégyórázó kezdő swinger: rengeteget kúr és legalább annyira gyorsan mutálódik.” – ezzel a mondattal kezdte Damage a könyvének tizenhatodik fejezetét. Zeneileg minden mindennek a mindene, és már csak hétféle taggel tudjuk behatárolni, mit hallgatunk tulajdonképpen, mert kanos tizenévesek módjára dörgölik a producerek egymásnak a stílusjegyeket. Viszont a másik oldalról nézve, ha nem tudok kielégítően felelni a “milyen zenét játszol” kérdésre, akkor az rögtön a “nemismerem, nemszeretem” kategóriába kerül… és ezzel együtt én is. A heresimogató meg, mint kiderült, nem jó válasz.
Ha számonként definiálnom kellene, hogy pontosan mit hallunk, mert egy szadista szubkultúrakutató akkumulátort kötött a kiskutyámra, inkább azt kérném, engem lőjjön le. Állítólag house, de abban nem ilyen a basszus. Négynegyed, de mit keres rajta egy amen break és amúgy meg miért tűnik dubnak? Egyáltalán ez négynegyed?! Akkor ütemes huppogás helyett miért hangzik úgy, mintha valaki leejtett volna a tizedikről egy zsák medicinlabdát? Hm, ez most hip-hop. Hú, már acid! Igen, ezt most csinálták, tudom, néha olyan, mintha húsz évvel ezelőtti lenne. 1992 már húsz éve volt. Azt mondod bass music?!
Mostanában a trendek a középtartomány felé húznak. A dubstep pattanásos unokaöccse, a brostep az új metál, ahol a szubokat elküldték pihenni, hogy vinnyogó wobblereket tegyenek a helyükre, amik laptop speakerekből kibújva metszik le a fejeket. Ez a mix viszont onnan jön, ahol a basszusok nyaralnak. Nyaralnak és kúrnak vidáman, hogy pontos legyek, egy furcsa, belterjes aurát építve szinusz hullámokból maguk köré, ahol mindenben van valami közös, de mégsem. Úgyhogy továbbra sem tudom, minek kell ezt nevezni. 125 bpm-en szeretlek titeket. boci – a mono8 egyetlen női tagja – szerint ez a fajta basszus-zene heresimogató. Ám legyen.
Nehéz dolog a valóságot szavakkal megragadni. Szemlélhetünk objektíven, és fogalmazhatunk pontosan, vagy megmártózhatunk némi meszkalinban, hogy írásunk tárgyának háttal állva fogalmazzuk meg hallucinációk közepette annak igazi lényegét. Melyik beszámoló lesz a világ hitelesebb reprezentációja? – egy kis merengésem a Félelem és Reszketésről, a teljes szöveg a PécsiBölcsészen olvasható.
A kutya különös esete az éjszakában
Ki állított az éjszaka a szembeszomszéd pudlijába egy vasvillát? – Erre a kérdésre keresi egy tizenöt éves autista fiú a választ, nyomozásáról pedig egy egyes szám első személyben írt detektívregény formájában értesülhetünk. Szerkesztőségünk tagjainak ennél több felvezetés nem is kellene, hogy olvasni kezdjenek, de ha nektek ennyi nem lenne elég: ez a legimádnivalóbb, legaranyosabb és mégis legszívszorongatóbb könyv, amit a kezetekbe foghattok.
